10.rész: Első csók?

Sziasztok! Nagyon régen volt már rész, pedig megígértem, hogy igyekezni fogok, sajnálom tényleg. Csak ez a tanévkezdés időszaka meg egy-két egyéb dolog is erősen befolyásolta az írást, de most az a lényeg hogy máris olvashatjátok a következő részt. Remélem a cím tudjátok mire utal! Jó olvasást! :*

Isabella szemszöge-

Egész jól haladtam a munkával, de nem gondoltam volna, hogy stúdióasszisztensként ilyen dolgokat kell, hogy csináljak, mint például polcok és hangszerek letakarítása. De felesleges panaszkodnom, örüljek, hogy egyáltalán kaptam munkát.

Dustin az előbb volt leellenőrizni, azt mondta, nagyon jól haladok. Lehet, hogy így van, csak történt egy kis bökkenő. Néhány perccel azután, hogy visszament az irodájukba, történt egy kis baj: hirtelen elszédültem és a földre rogytam. Persze a gitár, ami a kezembe volt velem együtt a földön landolt, és darabjai tört.

-Kendall nagyon mérges lesz, ha megtudja! Ez volt a kedvence, én meg tönkretettem. Ezzel tuti ellőttem az esélyemet nála is és a munkámnak is annyi. Igazán ügyes tőled! -borzalmas erősséggel elkezdtem sírni. Sírni mert azt hittem, hogy mindennek vége, sírtam mert azt hittem Kendall nem fog megbocsátani és sírtam mert úgy éreztem, hogy egyáltalán nem sikerült az amiért idejöttem Németországból…

Kendall szemszöge-

Személy szerint nagyon megijedtem, amikor meghallottuk a csörömpölést. Tudtam, hogy nem jelent jót, féltem, nehogy valami baja történjen Isabellának. Nem tudnám megbocsátani, hogy már az első napján lesérüljön vagy valami hasonló. Ahhoz túlságosan is szeretem…

Amikor beértünk a terembe megrökönyödve láttam, hogy Isabella a földre rogyva zokog és körülötte egy összetört hangszer darabjai.

-Mi a baj? Miért sírsz? Mi történt? -próbáltam megvigasztalni szegényt több kevesebb sikerrel.

-Nagyon sajnálom, kérlek ne haragudj rám meg nem nagyon haragudni rám, de mint te is látod, összetört a gitárod. Lehet furán fog hangzani, de még én magam sem nagyon tudom, hogy mi történt. Egyik pillanatban még minden tök szuperül ment, a következő pillanatban meg már megtörtént…Kérlek ne haragudj meg nagyon!!

-Nincs semmi baj, nem haragszom rád -egy kicsit rosszul esett, mert hát nem egy olcsó dologról volt szó, de legalább neki nem lett baja- ilyen esetek előfordulhatnak. Ne aggódj, mikor elkezdtük a bandát, meg amikor megalapítottuk a stúdiót, nekünk sem ment minden zökkenőmentesen. De nem keseredtünk el, hanem csináltuk a dolgunkat tovább, mintha ez meg sem történt volna. Ne rágódj ezen túl sokat, nincs értelme. – Annyira aranyos volt, ahogy hozzámbújt, hogy megöleljen. Egy kicsit szoros volt az ölelése, de be kell vallanom, nagyon is jól esett.

-Köszönöm szépen, és nagyon örülök neki, hogy nem haragszol rám, vagyis próbálod nem kimutatni. Ez jól esik, remélem tudod.

-Igen tudom, éreztem az öleléseden. Van egy jó ötletem. Mivel te is meg mi is befejeztük szerintem a munkát, így azt találtam ki, hogy ha szeretnéd ketten elmehetnénk valamerre, csak ha te is szeretnéd.

-Ez jó ötlet, de csak akkor ha nem olyan vége lesz, mint a múltkori kiruccanásunknak. -ezt már ő is nevetve mondta. Örülök, hogy jobb a kedve.

-Hát az biztos, hogy nem terveztem olyanra, és tényleg sajnálom hogy az úgy történt. De annak örülök, hogy jó kedved van, és beleegyeztél. Van is egy ötletem. Igaz nem nagy dolog, de legalább kettesben lehetünk és beszélgethetünk. Ha szeretnéd máris indulhatunk.

Isabella szemszöge-

Kendall nagyon cuki. Menet közben elmondta, hogy azt találta ki, hogy elmegyünk a parkba beszélgetni egy hatalmas adag fagyi társaságával, mivel tudja, hogy a csoki a kedvencem. Ezzel is a kedvemben akart járni. Annyira cuki ez tőle, pedig pont, hogy én rontottam el az ő napjukat. Sok volt ez elsőre, és az is közbejátszott, hogy túlságosan is nagy volt bennem a teljesíteni akarás vágya. De hál istennek, nem történt semmi probléma, sőt nagyon is pozitív végkimenetele lett ennek az egésznek.

-Hahó Isabella, figyelsz te rám? Vagy csak szimplán elaludtál? -rázott fel Kendall. Ami azt illeti tényleg elaludtam.

-Én aludni? Lehet, hogy az történt. De már ébren is vagyok, és várom azt a nagyon híres csokifagyimat! -nevettem el magamat, miközben átkaroltam a derekát.

-Ohh, milyen terveket szövöget a kisasszony? Fagyit szeretnél? Azért meg is kell ám küzdeni! -szerintem már egyikünk sem vette komolyan a másikat.

-Ha te ezt szeretnéd, akkor nem ezen fog múlni. Tudom is mit fogok tenni. Kíváncsi vagyok a reakciódra.

A vállára helyeztem a kezeimet, nagyon de nagyon lassan elkezdtem közelebb hajolni hozzá-egy egy kisebb hatásszünettel. Észrevettem rajta, hogy leeshetett neki, hogy mit szeretnék tenni és ő is elkezdett közeledni felém. Már majdnem összeért az orrunk, amikor megszólalt, hogy biztos szeretném-e, mert ő nem akarja elsietni, ezt az egészet kettőnk között teljesen komolyan gondolja.

-Másképp nem ezt tettem volna, ha nem veszem komolyan. De remélem megfelel- ekkor történt meg köztünk az első csókunk. Olyan gyengéden, de mégis szenvedélyesen csókol. Érezni lehetett, hogy amit eddig mondott és tett, teljesen komolyan is gondolja. Könnyebben túl fogom magam tenni Alexen és az eddigi problémáimon mint gondolnám… Kendallnek hála….

9.rész: Első munkanap kezdete...

Sziasztok! Nagyon sajnálom hogy csak ilyen sokára tudtam hozni a következő részt, amikor megígértem, hogy igyekezni fogok. Csak történt egy kis probléma. A pendriveon volt rajta a rész, és persze, hogy nem találtam meg a pendriveot sehol. Meg ez a sulikezdés, koleszba beköltözés is nem kevés időmet vette el. De mostmár látom hogy mikor fogok tudni írni. Szóval igyekezni fogok, tényleg! Remélem tetszeni fog! :)

2 héttel később

Isabella szemszöge-

Már két hét eltelt a múltkori botrány óta. Hála istennek kezdenek lecsillapodni a kedélyek, az újságírók és riporterek sem zaklatnak minket. Igaz néha még kapunk egy két furcsa, kérdő tekintetet. De ebben az egészben az a legjobb, hogy Kendallel nagyon jóba lettünk, kezdünk egyre közelebb kerülni egymáshoz... Mióta megtörtént a veszekedés nagyon kedves velem, folyamatosan próbál engesztelni, pedig egyáltalán nem haragszom rá.

Kendall szemszöge-

Ma van Isabella első munkanapja. Kíváncsi leszek, hogy fog neki sikerülni. Úgy beszéltük meg, hogy együtt megyünk be. Írtam is neki egy üzenetet, hogy délre ott vagyok érte. Addig még nekem is van időm elkészülni. Jól akarok kinézni hamár együtt megyünk. Meg amúgy is. Kezdem egyre jobban megkedvelni, és legalább így próbálok a kedvében járni…

Isabella szemszöge-

Már csak másfél órám van elkészülni. Kiválasztottam a megfelelő öltözéket, kisminkeltem magam és hirtelen azon kaptam magam, hogy valaki csengett. De már harmadjára. Ránéztem a telefonomra, és akkor látom, hogy már dél van.

-Sziaa!! -ugrottam a nyakába, amikor kinyitottam az ajtót.

-Látom jó a kedved! Ennyire vártad már az első napodat? Vagy netán valami más oka is van ennek a hatalmas örömnek?

-Mindkettő. De inkább a második indokot választanám! -mondtam huncutan, miközben becsatoltam a biztonsági övemet.

-Mielőtt elindulnánk, azért megmondanád, hogy mi az, ami ezt a hatalmas jókedvet okozza? -ennek a nézésnek, ahogy rámnézett, nem lehet ellenállni.

-Hát, tudod… ha van valaki, aki miatt boldog az ember, akkor miért ne? -látszott rajta, hogy egyre kíváncsibb, én meg szeretem húzni Kendall idegeit.

-Ajj, már negyedórája ez a téma, és még mindig nem tudom mitől vagyis kitől vagy boldog! Egy kicsit kíváncsi vagyok, de az a fő, ha jó a kedved! De azért elmondhatnád, hogy kiről van szó. Légyszi! -olyan aranyosan nézett rám, alig bírok neki ellenállni.

-Hát tudod, egy olyan személyről van szó, aki mostanában nagyon sok mindenben támogatott és folyamatosan mellettem állt. Ráadásként legalábbis szerintem az utóbbi néhány hétben egyre közelebb kerültünk egymáshoz, aminek nagyon örülök. Remélem ennyiből azért már rá tudtál jönni Kendall.

-Hát nem is tudom kicsoda lehet. Muszáj gondolkoznom. Kire illik ez a leírás, amit mondtál? Nem is tudom… Nem szeretnéd inkább megsúgni? -közben észre se vettem, hogy megérkeztünk. De szerintem tudja, hogy róla beszélek, csak most kicsit ő is húzni akarja az agyamat.

-Szerintem tudod, hogy rólad van szó Kendall! De azért cuki, hogy úgy csináltál, mint aki nem tudja kiről van szó. Látszott rajtad, hogy kíváncsi vagy, hogy mit fogok rólad mondani.

-Lebuktam. De azért örülök, hogy rám gondoltál. -egy hatalmas ölelésben volt részem miután kiszálltunk az autóból.

Dustin szemszöge-

Már vagy 20 perce itt kellene, hogy legyenek. És még egyikük sincs itt. Mondjuk azt tudom, hogy együtt jönnek, de akkor is. Egy csomó munka lenne, de így nem fogunk haladni.

-Na végre, hogy itt vagytok! Azt hittem szabadnapot vettetek ki és minden munkát rám hagytok! Azon gondolkoztam már, hogy melyikőtöket kellene hívni!

-Nem volt semmi gond, a lényeg, hogy itt vagyunk és el is tudjuk kezdeni a munkát. Isabella, neked most az lenne a feladatod, hogy bent a feléneklős szobában a képeket és a hangszereket letakarítani utána meg a helyükre tenni. Addig mi Dustinnal elmegyünk az irodába, van egy két hangfájl amit meg kell vágnunk. Gondolom tudod, mit hol találsz, ha bármiben segítség kell vagy valami baj van, szólj valamelyikünknek.

Mindenki szépen nekilátott a feladatának. Úgy tűnt Isabella is elég jól halad, de minekünk sehogy sem akart sikerülni a munka.

-Az előbb voltam Isabellánál, most fejezte be a hangszerek letörlését. Azt mondta már csak mindent a helyére kell raknia és készen is van. Kendall, figyelsz te rám egyáltalán?

-Igen. Elmondanád mégegyszer? Bocsi, csak nem hallottam…-folytatta volna a mondatát mikor valami csörömpölésre lettünk figyelmesek.

8.rész: Akkor mégsem haragszol?

Sziasztok! Remélem tetszeni fog ez a rész is, igyekeztem tábor meg nyaralás alatt a legtöbbet írni, ez lett az eredménye! És Rusher Girl, tényleg nagyon fogom várni a te blogodat is, remélem minél hamarabb elkezded! <3

Isabella szemszöge-

Már vagy egy félórája itt ülök és csak folyamatosan sírok. Nem hiszem el, hogy ez történt. Miért pont most kellett megjelennie annak a lánynak, vagy egyáltalán miért kellett? Hogy lehet valaki ilyen, mint ő? És még engem vádolgat azzal, hogy egy szimpla utcalány vagyok, akivel Kendall soha az életben nem állna össze? Pedig Kendall egyáltalán nem ezt éreztette velem. Akkor mégis honnan vehetett ilyeneket? És ha igaza volt végig, és Kendall csak játszadozni akart velem, ugyanúgy, mint Alex? Nem, az nem lehet, érzem, hogy ő nem olyan… Legalábbis remélem…

Mióta itt vagyok, vagy 20-an mentek el mellettem, de senki nem akart megállni és segíteni. Tovább álltak, és azt suttogták egymásnak, hogy ez az a lány, akivel Kendall a kávézóban volt... Szóval már ennyire elterjedt a hír. Remek. De legalább most már szinte mindenki ismer.

Sírás közepette azt vettem észre, hogy folyamatosan rezeg a telefonom, és már vagy 30 nemfogadott hívásom és üzenetem volt Dustintól és Kendalltől. Engem keresnek. Most nagyon nincs erőm beszélni velük. Előbb le szeretnék nyugodni, szóval reménykedem, hogy nem fognak megtalálni. Erre elég kevés az esély, mert azért ők mégiscsak régebb óta élnek itt, és jobban ismerik a környéket, mint én… De a remény hal meg utoljára…

Kendall szemszöge-

Az utóbbi háromnegyed órában már szinte minden közeli helyet bejártunk és nem egy helyre mentünk be megkérdezni, hogy véletlen látták-e, de sehol semmi.

-Nekem ez nem megy! Feladom! -borultam zokogva Dustin vállára. -Ha tudom, hogy Monica a környéken van, biztos nem mentem volna oda! Akkor nem így alakultak volna a dolgok se! Tudod, most nem is attól félek, hogy mégsem vállalja a munkát, mert az ebben az esetben rohadtul nem izgat, hanem attól félek, hogy elvesztem a felém irányuló bizalmát! Azt meg nagyon nem szeretném!

-Haver, tudom, hogy ez most nagyon nehéz, de nem szabad feladni! Ne aggódj, meg fogjuk találni, és nem lesz semmi baj, minden rendben lesz! -annyira hálás vagyok neki, de tényleg. Gyerekkorunk óta mindig itt volt mellettem bármi történjen. -Másnem elkezdjük kérdezgetni az embereket, hátha látta valaki, hogy merre ment.

Úgy is tettünk ahogy Dustin mondta. Folyamatosan állítgattuk meg az embereket, de senki nem tudott semmit. Pedig elég könnyen felismerhető, főleg, ha netán látták a videót. Volt olyan, akinek csak ennyi ugrott be róla. Közben Dustinnak is el kellett mennie, így egyedül maradtam. Még kisebb így az esélye, hogy megtaláljam. De nem adhatom fel! Muszáj megtalálnom, akkor is, ha az életem múlik rajta.  Már-már kezdtem feladni a reményt, amikor egy csapat 20 év körüli fiatallal találkoztam.

-Bocsi, véletlenül valamelyikőtök nem látta ezt a lányt? Nagyon fontos lenne megtalálnom, lehet, hogy bajban van, a telefonját sem veszi fel -mondtam nekik már-már zokogva. Láttam rajtuk, hogy igenis foglalkoztatja őket a dolog, nem úgy, mint sok embert, hogy rá sem nézett a képre és úgy mondta, hogy nem. Szóval reménykedem.

-Szerintem őt láttuk a parkban. Ott ült az egyik padon a telefonján egy videót nézve és sírt. Közben folyamatosan azt mondogatta, hogy nem érti, mivel érdemelte ezt ki meg ehhez hasonlók. Sajnos nem tudtunk neki segíteni, mert így is sietnünk kell, de reméljük, hogy ő az!

Gyorsan megköszöntem nekik, és máris rohantam, hátha tényleg ő volt az, akit láttak. Ahogy közeledtem, ahhoz a részhez, ahol mondták, hogy látták, halk sírásra lettem figyelmes. Nagyon remélem, hogy ő az, és nem esett semmi baja. Reménykedve, hogy észrevesz, elkezdtem mondogatni a nevét. Lassan, kisírt szemeivel rámnézett. Hála az égnek, megtalálttam!

Isabella szemszöge-

Már annyira ideges voltam a sok sírástól, hogy közel kerültem ahhoz, hogy elájuljak de szerencsére ez nem történt meg, mert meghallottam, hogy egy számomra ismerős hang a nevemet kiabálja. Hirtelen azt sem tudtam kicsoda, csak akkor láttam meg, hogy Kendall volt az. Egyszerre nyugodtam meg és kezdtem el aggódni. Örültem, mert megtalált és hogy nem hagyott magamra ezek után, másrészről féltem, hogy mit fog szólni ehhez az akciómhoz. Mindig is inkább próbáltam elmenekülni a problémák elől, mintsem, hogy szembenézzek velük.

-Isabella! Végre megtaláltalak! Nagyon aggódtam érted! Dustinnal nagyon sokáig kerestünk ám téged! Legközelebb kérlek ne csinálj ilyet, vagy legalább írj egy üzenetet, hogy egyedül szeretnél lenni, és megnyugodni picit. Jó? Nem akarom, hogy bármi bajod legyen! -egy kicsit megnyugodtam, mivel nem szidott le. Meg az ölelése nagyon is sokat segített megnyugodni…

-Sajnálom tényleg, csak abban a helyzetben hirtelen nem tudtam mit tegyek, így inkább eljöttem! Nem tudtam volna tovább hallgatni! Tényleg sajnálom nagyon, te is tudod milyen múlttal jöttem el Németországból, meg mindig is olyan típus voltam, aki, ha problémája volt, inkább elvonult egy csendes helyre egyedül, mintsem, hogy szembenézzek velük. Megígérem, hogy nem fogok többet ilyet csinálni, hogy csak úgy eltűnök valahonnan! És köszönöm, hogy egyáltalán utánam jöttél, és nem hagytál szimplán magamra. Azok után, amiket Monica mondott, nem csodálkoztam volna, ha így teszel.

-Én sajnálom, hogy egyáltalán végig kellett hallgatnod azokat! Gondolom milyen nehéz lehetett neked, mélységesen szégyenlem is magam érte! Pont így gondolkodtam én is, mi lesz, ha ezek után szóba sem akarsz velem állni? Féltem, hogy elveszítem a bizalmadat, de úgy tűnik, ettől nem kell tartanom! És tudod bármikor amikor csak szükséged van valakire aki meghallgat vagy csak panaszkodnál vagy aki csak egy vállat nyújt amire fáradtan leborulhatsz nyugodtan fordulj hozzám ha gondolod!!

7.rész: Exbarátnő a láthatáron

Sziasztok! Sajnálom, hogy most ennyit kellett várnotok a részre, de ebben a melegben nem fogott rendesen az agyam. Tudom ez nem kifogás, de azért nézzétek el nekem. Kárpótlásként egy picit hosszabb résszel jelentkezem és igyekszem a közeljövőben minél hamarabb újabb részt kirakni! :)

7-rész:

Kendall szemszöge- Exbarátnő a láthatáron…

Már tényleg jól alakult volna a nap, a kávét is sikerült nem Isabellára önteni, mint első találkozásunkkor, erre megjelent a kávézóban Monica, az exem.

-Kendall? Te mégis mit képzelsz magadról? Hogy mered idehozni ezt a lányt? Mégis kicsoda? -üvöltötte eléggé lenéző hangsúllyal.

-Kendall, ez kicsoda? -kérdezte Isabella, de látszott rajta, hogy eléggé meg van rémülve.

-Ő az exem, Monica, aki fél évvel ezelőtt csalt meg egyik gyerekkori legjobb barátommal, Johnnal. És eleinte még tagadta is, hogy van köztük bármi, de a múltkori képek és interjú az újságban mindent elárult!! -elég heves lett a hangulat. Elég sok embernél láttam telefont meg kamerát, de ebben a pillanatban ez izgatott a legkevésbé.

-Mégis, hogy mersz megvádolni azzal, hogy Én csaltalak meg téged? Én? Nem is tudom, hogy ki volt az, aki a legutolsó Heffron Drive turné alatt összeszűrte a levet az egyik sminkessel! És ha nem tudnád az a cikk kamu!!

-Nehogymár ilyeneket találj ki, hogy én csaltalak meg téged? Szerinted Isabella az megcsalásnak számít, ha megölelsz egy olyan valakit, akivel jóban vagy? Mert szerintem rohadtul nem! Jó, a képet még csak valahogy elhinném, hogy nem igazi, de a cikket meg a videót hogyan magyarázod meg drága Monica?

Isabella szemszöge-

Már egy háromnegyed órája itt vitatkozunk a kávézóban, egyre többen próbálják meg felvenni, de Kendallék nem akarják abbahagyni. Győzködtem, de hiába. Azt mondta először még el kell ezt intéznie, majd csak utána. De nekem nagyon elegem van ebből az egészből, nem bírom elviselni, szinte alig bírok megszólalni.

-Nehogy szólni merj bármit, főképp az ő érdekében! Meg ne halljam a hangod!! És mégis kicsoda vagy te? Kendall újabb kalandja? Csak vigyázz, nehogy téged is megcsaljon!! De komolyan, hogy tudtál egy ilyet összeszedni? Hova süllyed a világ, hogy ilyen egyszerű utcalányokkal áll össze egy hollywoodi sztár, akinek olyan barátnője volt, mint én?? -hogy lehet valaki ilyen lenéző? Ő sem különb. Az egész csaj van vagy 30 kiló, körülbelül minden második bordája átlátszik feszülős, rózsaszín ruháján. Megértem, hogy híres modell meg minden, de akkor is, hogy lehet ilyen? Attól, hogy nem vagyok olyan, mint ő, az nem azt jelenti, hogy utcalány vagyok. Legszívesebben visszaszóltam volna neki, de hiába próbálkoztam, egy hang sem jött ki a torkomon. Inkább fogtam magam és eljöttem onnan. Szimplán kisétáltam. Olyan szinten vitatkoztak, hogy észre se vettek, de a többi ember sem, mert azok meg a felvételekkel voltak elfoglalva. Kíváncsi vagyok, mekkora hír lesz ebből.

Könnyeimmel küszködve kerestem a közeli parkban egy eldugott padot, ahol nem lát meg senki és én se fogok senkit se zavarni a sírásommal.

Kendall szemszöge-

-Hogy mersz ilyet állítani róla? Mégis kinek képzeled magad? Zavar, hogy ő nem olyan elkényeztetett plázacica mint te? Attól még hogy egy átlagos lány, meg ne próbálj ilyeneket mondani rá!! Szerintem nagyon is csinos és kedves lány! Már most többet tudtam őszintén beszélgetni vele, mint veled abban a másfél évben amíg együtt voltunk!! Ráadásul, csak hogy tudd, ő az új asszisztensem!! Remélem örülsz a hírnek!! És marha nagy szerencséd van, hogy még érzek egy enyhe kis tiszteletet irántad, másképp már rég megpofoztalak volna!! -én ezt már nem bírom. Mégis hogyan érdemeltem ki ezt a sorsot? Mit tettem Monica ellen? Mindent megtettem neki és érte, tiszteltem, szerettem és ez a hála! Mondjuk Dustin már az elején mondogatta, hogy neki nem tetszik ez a lány, meg szerinte nem stimmel vele valami. Nem hittem neki, mert tényleg szerelmes voltam, de mostmár belátom, hogy tényleg igaza volt. Nagyon hülye voltam amikor elhívtam az első randinkra!! Ezek után nem tudom, hogy fogom megmagyarázni a dolgokat Isabellának, vagy egyáltalán ezek után még szóba fog állni velem egyáltalán?

-Tudod mit, gondolj, amit akarsz, de nekem elegem van belőled!! Remélem a mai volt az utolsó, hogy láttalak!! És nagyon köszönöm, hogy így elrontottad a dolgokat Isabellával, mert fogalmam sincs hogyan fogom kibékíteni, vagy hogy egyáltalán sikerülni fog-e! Tényleg köszönöm, hogy elszúrtad ezt a lehetőségemet is!!- remélem, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy találkoztam vele! És most még mehetek megkeresni Isabellát is, mert a vita közben úgy elment, hogy észre se vettem. Remélem nem tévedt el valahol a városban, és nem tesz magával semmit. Mondjuk nem olyan lánynak ismertem meg, de akkor is. Aggódom érte.

Folyamatosan azon kattog az agyam, hogy hova mehetett. Már megkértem a szomszédot, hogy nézzen át hozzá, de azt mondta nincs otthon. Remélem nem akar visszamenni Németországba, mert abba én belehalnék. Nem tagadom, megkedveltem… Annyira megijedtem, mert észre se vettem, hogy elkezdett csörögni a telefonom. Szinte remegő kezekkel vettem ki a zsebemből, reménykedve, hogy ő hív, de csalódnom kellett. Dustin volt az.

-Tesó, láttam a videót a neten!! Holnap tuti benne leszünk a hírekben! Monica elég rendesen bekavart, de azért remélem, hogy jól vagytok!

- Ilyen hamar feltették? Pedig nincs negyedórája, hogy eljöttem onnan! Én megvagyok, gondolod mennyire jó állapotban, de Isabelláról nem tudok semmit…

-Nem értem. Mi az, hogy nem tudsz semmit? Miért nem kérdezed meg tőle? Vagy talán valami baj van?

-Rátapintottál a lényegre. Nem tudom, hogy hol van. Egyszercsak fogta magát és elment, miközben még vitatkoztunk Monicával! És most őt keresem! Haza nem ment, mert nemrég beszéltem a szomszéddal, Németországba meg nem mehetett, mert ma nem indul egy járat sem. Szóval fogalmam sincs, hogy merre lehet! És még a telefonját sem veszi fel. Nagyon remélem, hogy nincs semmi baja! Akkor nem tudom, hogy mit tennék magammal! Szerintem beleőrülnék!!

-Hogy micsoda? De csaknem tűnt el! És ne mondj ilyeneket, nem lesz semmi baja se neki, se neked! De mindjárt megyek és megkeressük!

6.rész: Egy jó nap, vagy mégsem...

Sziasztok! És itt van végre a következő rész! Remélem vártátok már!! Igyekeztem minél hamarabb kész lenni vele!

És egy kis zenét is kaptok!! :) jó olvasást ehhez a részhez!! :))))

~Másnap reggel

Isabella szemszöge-

Reggel 7 óra, csörög az ébresztőm, de nem találom a telefonom. Pár perc keresgélés után megtalálom a hasam alatt, mivel este telefonozás közben elaludtam. Egész éjjel Kendallel beszéltem. Megígérte, hogy ma elvisz várost nézni, megmutatja a helyi nevezetességeket, plusz bemutat pár embernek. Idejön értem negyed 9re, addigra meg muszáj elkészülnöm. Igaz, még alig ismerem, de nagyon szimpatikusnak tűnik. Lehet kezdem megkedvelni...
-Isabella, ezt most hagyd abba! Nem kedvelheted meg, akármennyire szeretnéd, hiszen ő a főnököd! -úgymond veszekedtem saját magammal mert egyrészt egy kicsit tényleg így gondoltam, másrészt pedig simán el tudtam volna vele képzelni magam. Főleg úgy, hogy már most többet tett értem, mint Alex...

Gondolatmenetem közben szép lassan kikeltem az ágyból, odamentem a szekrényemhez, kivettem egy farmer rövidnadrágot, egy fehér pólót és bevonultam a fürdőbe. Még pont időben elkészültem, pont annyi időm maradt, hogy lent felhúzzam a cipőm, mert ahogy kijöttem a fürdőből, hallottam, hogy valaki lelassít az autóval a ház előtt. Fekete hátizsákomba belepakoltam a legfontosabb dolgokat és már rohantam is, mert nem szerettem volna nagyon megváratni.

-Szépjóreggelt! -köszöntem neki, amit egy hatalmas öleléssel viszonzott. Annyira cuki!

-Szépjóreggelt neked is! Milyen csinos valaki! Remélem már vártad a napot mert én nagyon... -lehet kölcsönösek az érzelmeink egymás iránt?...

Kendall szemszöge-

Tegnap megbeszéltük Isabellával, hogy ma elmegyek érte, és körbevezetem a városba meg bemutatom pár haveromnak. Mondjuk ezzel ő is jól jár, mert megismeri a kedvenc helyeimet, nem lesz olyan elveszett a városban, meg én is jól járok vele, mert addig sem unatkozok, meg segít egy kicsit elfeledtetni Monicát.... hát igen, nem volt szerencsém mostanában kapcsolatok terén. Remélem ezúttal máshogy alakul. Csak egy kicsit tartok tőle, mert Bella tényleg nagyon kedves meg aranyos lánynak tűnik csak hát ő az alkalmazottam...

Szép lassan felvettem kedvenc farmeromat és pólómat és már fogtam is a kocsikulcsot, hogy el tudjak indulni érte. Nem szerettem volna megváratni. Meg ha korábban odaérek, és ő is kész van időben, több időt tudunk együtt tölteni. Amint odaértem, már jött is ki az ajtón. Az ajkamat harapdáltam, annyira csinos. 

-Szépjóreggelt! -köszönt nekem, amit egy hatalmas öleléssel viszonoztam.

-Remélem vártad már a napot mert én nagyon!! -igazából biztos voltam a válaszában mert folyamatosan mosolygott csak. -Először gondoltam elmennénk valahova reggelizni vagy legalább egy kávét meginni, mert az nekem kimaradt. Nem akartalak megváratni. Szóval benne vagy?
-Hát persze hogy igen. Ígyis épphogy sikerült elkészülnöm, nemhogy még kávét igyak...

Isabella szemszöge-

Annyira cuki Kendall! Szinte el sem tudom mondani mennyire! Még reggel bementünk abba a kávézóba, ahol pont az első találkozásunk előtt vettem a jegeskávémat. És most is azt kért mindkettőnknek.

-Ugye most nem szeretnéd rám önteni, mint múltkor? -kérdeztem tőle nevetve. Még mindig itt a legfinomabb a kávé.

-Nem szándékoztam, de ha nagyon szeretnéd, megismételhetjük! -mondta ő is hatalmas mosollyal az arcán.

-Köszönöm szépen de kihagynám! Meg Yuma sincs itt, hogy elvonja a figyelmedet! -nyújtottam ki rá a nyelvemet.

-De van más valaki, aki el tudja venni a figyelmemet! – egyre közelebb jött felém. Már majdnem megcsókolt, amikor…

-Kendall! Kendall Schmidt! Mégis mit képzelsz magadról? Itt akarsz más lányokat csókolgatni? Pont itt? És ő mégis kicsoda? -tette fel üvöltve a kérdéseket a számomra akkor még ismeretlen lány…

5.rész: Második esély

Sziasztok! És végre megírtam a következő részt! Remélem már vártátok!! Nagyon szépen köszönöm a kommenteket az előző részhez! <3 Nagyon jól estek! :))) Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket!! Jó olvasást! :)

Isabella szemszöge-

Amint hazaértem, levettem a kávétól ázott felsőm. Gondoltam, nem ártana egy jó kis zuhany, főleg úgy, ha az ember ragad a kávétól. Közben folyamatosan azon gondolkoztam, hogy is hívhatják a srácot. Nem emlékszem, mikor mondta a nevét, ha egyáltalán mondta. De szerintem én sem mutatkoztam be neki.

-Gratulálok, ezt a lehetőséget is elszalasztottad, igazán büszke lehetsz magadra. Pedig ez egy igazán jó lehetőség lett volna… De hátha legközelebb is arra jár majd ő is…-gondoltam magamban. Bő másfél óra alatt le is tusoltam meg fel is öltöztem. Nem siettem el a dolgot.

A kanapén ülve, tv nézés közben majdnem elaludtam. Arra riadtam fel, hogy valaki csengetett. Ennek hatására kiesett a telefon a kezemből, le a földre és leesett róla a tok

-Remélem nem törik össze. Most nemrég vettem, nem akarok másikat, ha nem muszáj…-mondtam magamban mielőtt mit sem sejtve kimentem volna az ajtón.

Kendall szemszöge-

Amikor hazaértünk az volt az első, hogy Yumát beengedjem a lakásba…

-Yuma, malackám, hogy lehetsz ilyen? Végre lett volna egy jó lehetőségem, erre elkezded játszani magadat... Nem szoktál te ilyen lenni... Mi történt veled? Szerinted is különleges az a lány? -beszéltem hozzá, de szerintem értette, mert igenlően röfögött egyet. -Na jó, menj ki az udvarra én addig átnézem ezeket a papírokat. -zavartam el szegénykét magam mellől.

Egy csésze kávé kíséretében leültem a dolgozóasztalon lévő laptophoz, hogy legalább az új asszisztensről megtudjak valamit.

Bekapcsoltam gépemet, szép óvatosan kivettem a nagy köteg papírt a táskámból, kivettem a mappából, gondoltam az önéletrajz lesz az egyetlen dolog, amit meg fogok nézni…

Elkezdtem olvasni a papírt, de olyan szinten meglepődtem, hogy majdnem kiköptem a kávémat, de csak majdnem… Megláttam a munkára jelentkező lány képét. Ez az a lány, akivel szó szerint ütköztünk az utcán. Ha akkor kicsit jobban gondolkodok már régesrég tudnám, hogy ő lesz az új asszisztens, mivel említette, hogy most jött valami stúdióból, meg ahogy most látom, hogy Németországban született. Meg amikor összefutottunk akkor is mondta, hogy ő német. Gondolkozhattam volna korábban... De legalább tudom a nevét és az elérhetőségét.

-Hogy micsoda? Két utcányira lakik? Lehet el kellene látogatnom arra? Kíváncsi lennék, hogy mit szólna, ha becsengetnék hozzá, és bemutatkoznék. -mondtam Yumának, aki közben beosont a szobába. -Kismalacom, lehet mégse rontottad el a dolgokat, így legalább nagyobb lesz a meglepetés ereje. Én most el is megyek, te addig szépen itthon maradsz. És nehogy tönkre tegyél bármit is, mert akkor mérges leszek rád! -öleltem magamhoz kis jószágomat.

Mivel itt lakik nem messze tőlem, gondoltam, nem ülök kocsiba, hanem inkább sétálok, plusz nem lesz olyan feltűnő az embereknek. Menetközben folyamatosan azon gondolkoztam, hogy mondjam el neki, hogy amikor mondta, hogy valami stúdióból jön éppen, akkor az én stúdiómban volt és hogy ő lesz az új asszisztensem. Gondolkodás közben észre se vettem, hogy már a lakása kapujában állok. Lassan, óvatosan megnyomtam a csengőt. Furcsáltam, hogy nagy a csend. Egyszercsak, pár perc elteltével kinyílt az ajtó és kilépett Ő.

Isabella szemszöge-

Felhúztam gyorsan a cipőmet, és szép lassan kinyitottam az ajtót. Először még nem láttam ki áll a kapuban, de amint közelebb értem elcsodálkoztam. Az a srác állt a kapuban, aki rámöntötte a kávémat, és akinek még mindig nem tudom a nevét.

-Szia! Te, hogy-hogy itt? Vagy honnan tudod, hogy hol lakom? Mert amikor „találkoztunk” még a nevemet sem mondtam, nemhogy azt, hogy hol lakom. De ha már itt vagy az azt jelenti, hogy szeretnél valamit szóval nyugodtan gyere csak beljebb! -invitáltam be a házamba. Legalább addig sem unatkozom. Az arcán látszik, hogy valami izgalmasat akar mondani…

-Szia! Tudom, hogy nem mutatkoztunk be egymásnak, amit így meg is bántam, mert rájöttem, hogy ki vagy... -válaszát nem értettem míg el nem magyarázta a dolgokat. – Először is, szeretnék bemutatkozni, a nevem Kendall Schmidt.

-Isabella Kuhn. -fogtunk kezet egymással.

-Isabella, amikor szó szerint összefutottunk, elhagyta a szádat az a mondat, hogy egy stúdióból tartasz hazafelé, mert éppen akkor vitted be a papírjaidat. Nos, te akkor pont az én stúdiómban voltál. És én pont utánad voltam bent, és akkor hoztam el ezeket. -adta a kezembe a papírjaimat.

-Kérlek elmagyaráznád nekem Kendall, ugye, hogy mégis miről van szó? Mert nem teljesen tiszta ez az egész. -nem teljesen értettem mit szeretett volna mondani ezzel.

-Na szóval, ahova bevitted a papírokat, az a stúdió az enyém. A srác, Dustin, akivel beszéltél, bandatársam. Mi vagyunk a Heffron Drive. Emlékszel, Dustin mondta, hogy nincs bent a „főnök” mert szabadságon van? Akkor is rólam beszélt. Amikor elköszöntünk egymástól, azért siettem mert ő hívott, hogy menjek be a papírokért mert az új asszisztensem most nemrég volt bent. Az én asszisztensem leszel… Mostmár érthető a dolog? -kérdezte egy hatalmas mosollyal az arcán.

4.rész: Elszalasztott alkalom

Sziasztok! És már is itt a következő rész! Gondoltam, ha már ilyen sokan olvastátok akkor meg is írom a következőt! Köszönöm szépen CoverGirlRushernek, hogy megemlített a blogjában, nagyon jól esett <3
Lehet kicsit rövidke lett, de igyekszem majd hosszabbakat írni! :* jó olvasást :)

Isabella szemszöge-

-Odafigyelhettél volna jobban is… -kezdtem volna mondandómat, amíg fel nem néztem a srácra. Lehet mégiscsak szeret a sors. Vagy csak kárpótolni akar egy picit az eddig történtek miatt… Isabella, hagyd abba, ne képzeld túl a dolgokat—gondoltam magamban. -Mostmár mindegy, nincs semmi gond.

-Kifizetem a tisztítást vagy kapsz egy újat, valamit kitalálok! -mentegetőzött még mindig szegény. Annyira cuki, és olyan szép szemei vannak. Nem is tudnék rá haragudni…

-Hagyjad csak, nem számít. Nem ezen az egy felsőn múlik… Úgyis most költöztem ide, fel kell frissítenem a ruhatáram…

-De biztos? Ha nem haragszol meg akkor én megyek, sietnem kell! kaptam egy ölelést tőle és máris rohant a malacával a kezében.

És nem kérdeztem meg a nevét, hogy lehetett ennyi eszem! De ő is elfelejtette, vagy csak a nagy rohanásba azt hitte bemutatkozott. Azt megemlítette, hogy elég sűrűn jár erre a környékre, szóval lehet én is ezt fogom tenni. Hátha megint összefutunk… Csak nem éppen így, hogy megint leönt a kávémmal.

Kendall szemszöge-

Próbáltam mentegetőzni szerencsétlen lánynak, én már mindent kipróbáltam, hogy kifizetem a tisztítást, vagy hogy veszek neki helyette újat. Egyiket se akarta elfogadni. Vagy ennyire erkölcsös, hogy nem fogad el egy idegentől semmit, vagy fogalma sincs róla, hogy ki vagyok. De szerintem inkább az első, mert az ilyen fiatal és csinos lányok szokták tudni kicsoda vagyok.

Sajnos még hazakísérni se tudtam, mert jött egy üzenet Dustintól, hogy menjek be a stúdióba. Menet közben gondolkoztam el, hogy hogyan is hívhatják, de akkor jutott eszembe, hogy meg se kérdeztem a nevét meg én sem mutatkoztam be neki.

-Hogy lehetsz ennyire szerencsétlen? Itt volt előtted a lány, fiatal is, csinos is, legalább a nevét megkérdezhetted volna. Ha már semmit sem fogadott el tőled, biztos nem az a fajta, aki csak a hírnévre megy… -ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejembe folyamatosan…

-Mi volt az a fontos dolog, ami miatt be kellett rángatni a szabadnapomon a munkahelyemre? Jobb dolgom is lett volna… -kérdeztem. Próbáltam olyan hangsúllyal, hogy úgy tűnjön, mintha számon akartam volna kérni, de nem sikerült, mert elnevettem magam.

-Ennyire fontos ember lettél Kendall Schmidt? -kérdésre kérdéssel válaszolt. -És egyébként igen. Csak szólni akartam, hogy ma volt bent az új asszisztens nemrég, behozta a papírokat. Gondoltam meg szeretnéd nézni. Úgy egyeztünk meg, hogy júliusban kezd, még te mondtad…

-Haza is viszem őket, és majd átnézem. De szerintem minden rendben lesz. Meg ha már te is mondtad, hogy mindenben megegyeztetek, akkor nem lesz gond. -fogtam és a nagy adag papírt, amit Dustin odaadott, mit sem sejtve beleraktam a táskámba…

3.rész: A nagy találkozás

Sziasztok! És már itt is a következő rész, remélem sokatok örömére! Köszönöm a kommentet CoverGirlRusher-nek, jól esik a pozitív visszajelzés! De remélem azért nem csak ő van ilyen véleménnyel a blogról. Kicsit örülnék neki ha többen is hagynátok valami jelet magatok után, legalább tudnám kinek mennyire tetszik a történet! <3
Jó olvasást!!! :)

Isabella szemszöge-

~pár nappal később

A munkámat a stúdióban, ahol dolgozni fogok asszisztensként, csak a következő hónapban fogom megkezdeni, de már most be kell vinnem papírokat.

 Kezdem megszokni az itteni életet, és már eltévedni se tévedek el a környéken. De még mindig nem ismerek sok embert. Igazából csak a szomszédokat nagyjából. Nagyon rendes emberek, bármiben a segítségemre vannak.

Miután felöltöztem, kezembe fogtam a papírokat, bezártam az ajtót és elindultam.

-Kellene egy kutyus -sóhajtottam egy nagyot. Otthon Németországban anyáéknak volt egy németjuhászuk, amit nagyon szerettem. Ha mentem valahova, akárcsak 10 percre, legalább egy félórába telt mire elköszöntem tőle. Hiányzik. Lehet ez lesz a következő tervem, szerezni egy kutyát.

A stúdióban nagyon rendesek, bár a főnökömmel, akinek az asszisztense leszek, nem találkoztam, mert állítólag szabadságon van. Sebaj, legalább gyorsabban végeztem. Hazafelé menet bementem a kávézóba és elvitelre kértem egy jegeskávét. Kell valami, ami felébreszt. Imádom ezt a helyet, barátságosak az eladók, és nem kell órák hosszát várnom.

10 perccel már az utcán sétálás közben kortyolgattam a jeges csodát. Közben láttam velem szembe jönni egy srácot, aki a törpemalacát sétáltatta. Annyira édes a kicsi! Próbálja megviccelni a gazdáját, ide oda rohangál, meg próbál, elszökni előle. Mondjuk a gazdija is elég helyes!

-Annyira helyes az a srác! Bárcsak legalább a nevét tudnám! Sokkal jobban néz ki, mint Alex… Most komolyan bejön nekem egy olyan srác, akit még soha az életben nem láttam, és lehet ez volt az első és az utolsó alkalom is, hogy láthattam? -ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, mikor hirtelen valami hideget éreztem lefolyni a pólómon. Valaki kilökte a kávémat. Valaki, aki magasabb nálam, mert nem látom az arcát, csupán a mellkasáig érek neki.

-Jajj, bocsi, nagyon sajnálom! Eskü kifizetem, ne haragudj meg rám! Csak a malacom, Yuma, elég izgága, és nem bírtam megtartani, össze vissza szaladgál. Nem tudom mi lett vele, ez nem jellemző rá, nem szokott ilyen lenni. -kezdett el magyarázkodni a srác, aki nekemjött. El sem hiszem, ő az a srác. Lehet nem volt olyan rossz ötlet ez a költözés…

Kendall szemszöge-

Éppen sétáltattam a malacomat az utcán, már igazán ráfért egy kis mozgás. Meg nekem is egy kis kikapcsolódás. Attól, hogy szabadságon vagyok, még rengeteg a feladatom…

Telefonon intéztem ügyeimet, de lehet nem volt a legjobb ötlet. Alig bírtam lefogni Yumát, pedig nem nagy jószág. Össze vissza rohangált, a lábam közé bujkált. Egyik pillanatról a másikra azt vettem észre, hogy nekimentem annak a lánynak, aki pár perce még velem szemben sétált. Ráöntöttem a kávéját a papírjaira. Nagyon szerencsétlen vagyok…

-Jajj, bocsi, nagyon sajnálom! Eskü kifizetem, ne haragudj meg rám! Csak a malacom, Yuma, elég izgága, és nem bírtam megtartani, össze vissza szaladgál. Nem tudom mi lett vele, ez nem jellemző rá, nem szokott ilyen lenni. kezdtem bele magyarázkodásomba, hiszen nem hagyhatom, hogy egy ilyen csinos lány haragudjon rám. Főleg akkor ha rajongó vagy újságíró…

2.rész: Megérkezés az új otthonba

Sziasztok! Máris itt a következő rész, remélem vártátok már. Köszönöm a megtekintéseket és a kommentet CoverGirlRusher-nek! Jó olvasást mindenkinek! :) <3

Kendall szemszöge-

A nevem Kendall Schmidt. Igen, az a Kendall. Valaha a Big Time Rush nevű popbanda oszlopos tagja voltam, de sajnos pár évvel ezelőtt feloszlottunk. Már nem volt akkora az érdeklődés a zenénk iránt, meg már nem is hozzánk illett az a stílus. Nem voltunk már alig 20 éves fiatalok, akik tinilányok ezreinek énekeltek. Elszállt felettünk az idő. Azóta is legjobb barátok vagyunk a srácokkal, de már mindenki a saját útját járja. Ennek ellenére még van néhány őrült rajongó, aki a mai napig a BTR nagy visszatérést várja… Nem értik meg, hogy ebből már nem lesz semmi… Ott van Carlos és Alexa, családot alapítottak, született egy csodálatos gyermekük, James és Logan, akik szólókarrierbe kezdtek, Carlossal volt néhány közös szereplésem, és itt vagyok én, saját bandám van, a Heffron Drive, és alapítottam egy stúdiót. Rengeteg a munka vele, de szeretem csinálni és meg is látszik az eredménye. Volt egy idő amikor a világot jártuk a bandával, de mostanában egyre kevesebb a felkérés. Igazából nem is bánom, szeretnék egy kicsit átlagos életet élni. Mondjuk ez az én múltammal nem teljesen fog menni, mert mindig lesz valaki, aki emlékezni fog rám és arra, hogy milyen karrierem volt….

Isabella szemszöge-

El sem hiszem, hogy már csak órák kérdése és megérkezem új otthonomba. Vegyes érzések kavarognak bennem. Egyrészt örülök, mert hátrahagyhatom azokat a dolgokat és személyeket, amik mostanában megkeserítették a mindennapjaimat, kipróbálhatom milyen az élet a világ másik felén, másrészt kicsit ideges vagy inkább szomorú vagyok, hiszen furcsa volt elmenni anyáéktól, meg nem tudom mit fogok kezdeni egyedül, mert nem ismerek senkit. Várjunk csak, a papír amit a nagynéném adott a névvel és az elérhetőséggel. Ő majd biztosan segít nekem új embereket megismerni, meg kíváncsi vagyok nagynéném kit talált nekem. Amikor elköszönt tőlem, fülembe súgta, reméli, hogy meg fogom kedvelni a srácot mert szerinte nagyon is összeillenék. Lehet igaza van, mert ő már akkor se kedvelte Alexet, amikor megismertem, azt mondta rá, hogy fura, meg nem bízik ő benne. Pedig akkor még igazán boldognak tűntünk.

-Hol lehet? – mindenhol megnéztem. Pedig a zsebembe tettem. A következő, amit megnéztem, az a táskám volt. Annak is átnéztem minden zsebét, rekeszét és semmi. A tárcámban sem találtam. -Pedig most nagyon jól jöttél volna. Lehet írni kellene nagynénémnek, hogy legyen olyan szíves és küldje el újra? De akkor meg meggyanúsít azzal, hogy kidobtam mit sem törődve a tanácsaival. Azt meg nem szeretném. Majd csak lesz valahogy. Annak meg, hogy valamilyen véletlen folytán összefussak vele Los Angeles utcáin, nagyon kicsi az esélye…-gondoltam magamban.

Gondolatmenetemet nem tudtam befejezni mert elaludtam és arra keltem, hogy a hangosbemondó felszólít minket utasokat arra, hogy csatoljuk be öveinket mert hamarosan leszállunk.

-Ilyen hamar? Azt hittem hosszabb az út, vagy ennyit aludtam volna? -most is úgy jártam, mint amikor otthon, Németországban mentünk a reptérre. De legalább megérkeztünk és kezdetét veheti új életem.

Miután már nálam voltak csomagjaim, hívtam egy taxit, hogy könnyen el tudjak jutni lakásomig. Szegény taxis először kicsit nézett rám, mert megszokásból németül kezdtem el beszélni neki, és utána jöttem rá, hogy angolul kellett volna inkább. Meg is van az első dolog, amihez hozzá kell szoknom itt, német helyett ha lehet angolul kellene beszélni. Ez olyan mint nálunk otthon a magyar nyelv, páran értik és beszélik is, de nem túl sokan.

Fél órát utaztam taxival, ami közben megcsodáltam a tájat. Rengeteg dolgot láttam és minden annyira tetszik. Akkora a nyüzsgés a városban, mindenki megy valahova, nem csak egyhelyben ácsorognak, mint az emberek nagytöbbsége itt nálunk.

-Látom nagyon tetszik a város, mindent nagyon megnézel, még az embereket is -szólt oda kedvesen a sofőr.

-Igen, most jöttem egy német kisvárosból, ami ennek a helynek teljesen ellentéte. Ott nem ilyenek sem az emberek, sem az épületek. De pont ezért jöttem ide. Hogy felejtsek meg hogy új helyeket és embereket ismerhessek meg -válaszoltam neki. Nagyon rendes volt. Nem használta ki, hogy nem ismerek itt semmit, amikor kirakott a lakásomnál, sok szerencsét kívánt.

-Üdv új otthonom! -nyitottam ki a lakás ajtaját. Két emelet van, felül van két hálószoba és egy fürdőszoba, lent, konyha, nappali, meg egy kis szoba, amit én dolgozószobaként fogok használni. A nappaliból egy ajtó nyílt az udvarra. Hatalmasnak nem mondható de attól még elég nagy zöld terület. Az előző tulaj azt mondta akart ide egy medencét építeni, de nem volt rá ideje. Lehet, majd befejezem egyszer a tervét.

Miután körbejártam mindent csodás új otthonomban, úgy gondoltam, el kellene menni és körbenézni, meg bevásárolni, és amint hazaértem valami ebédet készíteni, vagy elmenni egy gyorsétterembe megenni valamit. Így hát fogtam magam, és elindultam megkeresni a legközelebbi gyorséttermet.

1.rész.: Búcsúzkodás és utazás

Sziasztok! Gondoltam, elkezek írni egy történetet, amit meg is szeretnék osztani veletek! :) Remélem olvasni is fogjátok és tetszeni is fog, és nem csak magamnak írom.
Tudom, ma már, mióta felbomlott a Big Time Rush, egyre kevesebb fanfiction íródik, meg egyre kevesebbet olvastok, de ez egy olyan történet lesz, amit azok is nyugodtan olvashatnak, akik sose voltak túlzottan oda a bandáért. Ez nem kimondottan róluk szól, de ezt majd a történetből úgyis megtudjátok! :)
Jó olvasást mindenkinek!!! :)

Isabella szemszöge-

A nevem Isabella, 21 éves vagyok és eddig Karlsruhéban éltem a szüleimmel. Mindenem megvolt, család, barátok, munka, szerelem. Volt egy kétéves kapcsolatom a barátommal Alexszel, aminek két hónapja lett vége. Megláttam őt az ősellenségemmel csókolózni egy általam szervezett buliban... Ekkor lett elegem, úgy döntöttem itthagyok mindent és mindenkit, elköltözök Amerikába szerencsét próbálni. Úgyis láttam egy két nagyon jó álláslehetőséget, ami pont hozzám illik... Szerencsére lakást is találtam Los Angelesben, nem túl nagy, az ára elfogadható, szóval nekem pont megfelel.

-Kicsim, gyere már le, itt van a nagynénéd! -szólt nekem édesanyám a nappaliból.

-Máris megyek, csak egy perc! -muszáj volt lemennem, akármennyire is nem szerettem volna. Normál esetben rávágtam volna, hogy hagyjanak mert fáj a fejem vagy valami hasonló, de most erőt vettem magamon és mentem. Legalább el tudok tőle is köszönni.

-Isabella, kicsim, olyan rég láttalak, milyen szép fiatal hölgy lettél -ölelt magához amilyen szorosan csak tudott. Mondjuk én meg viszonoztam is mert nagyon szeretem őt. Szóval egy jó 10 percig csak álltunk a hatalmas szoba közepén.

-Te hogy hogy itt? -tettem fel neki a kérdést, de nem pont azt a választ kaptam, amit vártam.

-Gondoltam, elbúcsúzok a kedvenc unokahúgomtól, meg mondani szerettem volna neked valamit… - egy kicsit furán néztem rá, anya és apa meg csak mosolyogtak. Szerintem tudják miről lehet szó.- Mivel tudom, hogy elutazol Amerikába így beszéltem egyik ottani barátnőm fiával, azt mondta ha bármiben segítség kell, őt nyugodtan hívhatod, nagyon szívesen a segítségedre lesz… Tessék, itt van ezen a papíron a neve és az elérhetősége -nyújtott át nekem egy kis papírt, amin egy név és telefonszám volt.

-Nagyon szépen köszönöm, legalább lesz valaki akire számíthatok, hiszen még úgyse ismerek ott senkit. -gyorsan el is raktam a kis cetlit a zsebembe, anélkül, hogy megnéztem volna.

~2 nap múlva

Eljött a nap, amit eddig izgatottam vártam. Az utazásom napja. Az új életem kezdetének napja. Nagy izgalommal és siettséggel rakom bele az utolsó pólókat hatalmas nagy bőröndömbe. Megpróbáltam csak a legfontosabb dolgokat elrakni, hiszen új lakóhelyemen bőven lesz lehetőségem megvenni mindent, de még így is két bőrönd teli lett. Két óra múlva indul a gépem, és eléggé messze lakunk a reptértől, ideje volt búcsút venni szeretett otthonomtól. Még egyszer utoljára körbejártam mindent, hisz egy jódarabig úgysem jövök haza, el akarom felejteni mindazt a rosszat ami velem történt, majd csak azután.

Küzködve néztem végig a tájon. 21 év után itthagyok mindent és egy teljesen új helyre költözöm, egyedül… Jól átgondoltam én ezt? Nem vagyok benne biztos, de mostmár mindegy, akkor így tűnt a leghelyesebbnek, reméljük minden jól fog elsülni…

Észre se vettem, hogy megérkeztünk, csak akkor amikor apa kinyitotta a csomagtartót, hogy elkezdje kiszedegetni csomagjaimat.

-Máris itt vagyunk? -kérdeztem tőlük. Eddig mindig hosszabbnak tűnt az út…

-Mint látod igen. Amikor megálltunk, anyád egy jó párszor szólt is neked, de te nem vetted észre, nagyon elgondolkoztál valamin, vagy Szép lassan levittük apa segítségével a cuccaimat az autóhoz és máris útnak indultunk. Könnyeimmel valakin…

Hosszas búcsúzkodásunk után, könnyeimmel küzködve felszálltam a gépre. Ezennel kezdetét vette új életem.