11.rész: Fagyi, paparazzik, csókok

Sziasztok! Közel egy év kihagyás után újra jelentkezem. Tudom, nem szép dolog volt itthagyni benneteket, csak pont egy nem túl jó szakaszába léptem az életemnek, de hálistennek már vége. Nagyon sajnálom hogy cserben hagytalak benneteket, de mostmár újult erővel tudom írni a blogot. Remélem vannak akik kitartanak mellette, és olvasni fogják újra :)))

Kendall szemszöge-

-Annyira örülök neked, hogy el sem tudod hinni. Ilyen jó asszisztensem sem volt, mint te -nevettem el magam. Szegénykém olyan volt, mint a paradicsom, tiszta vörös volt az arca, annyira elpirult.

-Igyekszem az lenni, és tényleg nagyon sajnálom, hogy összetörtem a gitárt. Eskü kifizetem.

-Hagyjad csak, a lényeg, hogy nem lett semmi bajod. Igaz sajnálom a gitárt, nem is volt olcsó, meg az egyik első saját hangszereim közé tartozott, de mostmár mindegy. Nem haragszom. -olyan szorosan megölelt mint eddig még soha.

-Köszönöm szépen, de mostmár megkaphatom a megígért fagyimat? Kezdek éhes lenni -itt mindketten elnevettük magunkat. Ahogy séta közben fogtuk egymás kezét, olyan érzésem volt mintha valaki követne minket, és ezek a megérzések általában igazak is szoktak lenni, ezért óvatosan körbenéztem, de nem láttam senkit. Próbáltam Bellával foglalkozni inkább.

-Mi a baj Kendall? Olyan furcsán néztél az előbb -nem sikerült elrejtenem, észrevette. Nem akarom neki elmondani, így is van, volt elég problémánk, de szerintem paparazzik követtek minket.

-Semmi, semmi, csak ráléptem egy kőre, és kicsit kellemetlen érzés volt. Azért néztem olyan furcsán. Nyugi nincs semmi baj.

Isabella szemszöge.

Kicsit furcsa lett Kendall. Hiába tagadja, hogy nem, érzem, van valami probléma. Vagy csak én parázom túl a dolgokat a múltkori Monicás eset óta.

-Hahó, Bella, idefigyelnél rám? Kérdeztem mennyi fagyit kérsz, de először nem válaszoltál, aztán meg németül motyogtál valamit. Vagy mondd angolul vagy taníts meg engem is, hogy megértselek -ekkor eszméltem fel, és nevettem el magamat vele együtt.

-Ohh bocsánat, csak kicsit elbambultam. Amúgy azt mondtam, hogy kettő csokisat kérek, de én fizetem mindkettőt kárpótlásként a mai baleset után.

-Jaa, így már értem. De szó sem lehet róla kisasszony. Én hívtalak el fagyira, szóval én fizetek. De akkor legközelebb te leszel a soros. -nem is kellett sokáig sorban állnunk, hamar megkaptuk a fagyinkat, elég kevés vásárló volt előttünk -Itt szeretnéd enni, vagy vonuljunk el egy békésebb helyre, és közben nyugodtan tudunk beszélni? Igazából nekem mindegy, de a másodiknak jobban örülnék, így tied a döntés.

-Nagyon szépen köszönöm. -nyomta a kezembe, a hatalmas, hűvös csodát. -Amúgy akartam is kérdezni, hogy keresünk-e egy nyugodt padot, ott jobb lenni beszélgetni, itt hamarabb meghallják olyanok is akiknek nem feltétlen kellene.

Olyan negyedóra sétálás után találtunk egy olyan részt, ami mindentől és mindenkitől távol van. Kendall azt mondta, hogy ebben a parkban ez a kedvenc helye, mert nem sokan járnak erre, így ha problémája van, tud egy kicsit nyugodtan gondolkodni.

-Remélem tudod, hogy különleges vagy, mert erről a helyről még Dustin se tud, pedig vele gyerekkorom óta barátok vagyunk. Veled együtt körülbelül négyen tudnak ennek a helynek a létezéséről: Monica, de ő már úgysincs az életemben, valamint két volt bandatársam, Carlos és James, akik mai napig a legjobb barátaim.

-Ennek igazán örülök, hogy velem is megosztottad, így legalább tudom, ha van valami baj hol keresselek. De hogyhogy Dustin nem tud róla, a másik két srác meg igen? -olyan furcsának tűnt, mintha rejtegetne valamit.

-Őszintén, annyira konkrétan én sem tudom megmondani, de volt egy időszak, amikor nem igazán voltunk jóban, meg ott volt a másik banda, a Big Time Rush, és a Heffron Drive addig szünetet tartott. Igaz Dustin velünk tartott gitárosként, de akkor nem volt igazán sok idő a barátságunkra, és én pont ebben az időszakban szoktam rá erre egy helyre, és Carlosék is csak a véletlennek hála, hogy tudnak róla. Egyik LA-i koncertünk után iszogattunk, és nagyon összevesztem az akkori barátnőmmel, mert megláttam, hogy egy számomra ismeretlen sráccal csókolgatják egymást… Eljöttem a buli helyszínéről, de a két jómadárnak volt annyi esze, hogy utánam jöjjenek.

-Akkor azért vagytok néha ilyen furcsák? Mondjuk nekem alapjában furcsa még mindig ez az amerikai életstílus, de….

-Nincs de, szívesen beszélgetnék veled még órákat, meg lenne is mondanivalóm, de ha nem akarsz a paparazzik áldozata lenni, akkor azonnal menjünk -mutatott el balra. Megfogta a kezemet és szinte rohantunk a kamerák és fényképezőgépek hada elől. Lehet a faggatózásokat megúsztuk egyelőre, de jónéhány kép így is készülhetett rólunk.

Kendall szemszöge-

-Nagyon sajnálom, majdnem lett egy tök jó, nyugodt délutánunk, de azért örültem neki -még pont azelőtt odaértünk az autómhoz, hogy kérdezgetni tudtak volna minket, őt nem akarom belekeverni ennél jobban a dolgokba.

-Semmi gond, így legalább nem unatkoztunk, meg ki is fáradtam picit. Nagyon tudsz sietni -nevette el magát mellettem az anyósülésen.

-Tudod, megtanulja az ember ezt, ha itt él az USA-ban, ráadásként még híresség is. Szerintem próbálj meg hozzászokni. Néha gyere velem amikor edzek vagy éppen Yumát sétáltatom. Sokszor abban jobban kifáradok, mint több óra kondizásban.

-Már szinte mondani is akartam, hogy amennyit áradozol a malacról, igazán felajánlhatnád, hogy tartsak veled amikor elviszed sétálni. Meg közben kávézhatunk is egyet. De remélem most nem öntöd rám -nevette el magát, majd lassan közelebb hajoltam hozzá és újra megcsókoltam.