5.rész: Második esély

Sziasztok! És végre megírtam a következő részt! Remélem már vártátok!! Nagyon szépen köszönöm a kommenteket az előző részhez! <3 Nagyon jól estek! :))) Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket!! Jó olvasást! :)

Isabella szemszöge-

Amint hazaértem, levettem a kávétól ázott felsőm. Gondoltam, nem ártana egy jó kis zuhany, főleg úgy, ha az ember ragad a kávétól. Közben folyamatosan azon gondolkoztam, hogy is hívhatják a srácot. Nem emlékszem, mikor mondta a nevét, ha egyáltalán mondta. De szerintem én sem mutatkoztam be neki.

-Gratulálok, ezt a lehetőséget is elszalasztottad, igazán büszke lehetsz magadra. Pedig ez egy igazán jó lehetőség lett volna… De hátha legközelebb is arra jár majd ő is…-gondoltam magamban. Bő másfél óra alatt le is tusoltam meg fel is öltöztem. Nem siettem el a dolgot.

A kanapén ülve, tv nézés közben majdnem elaludtam. Arra riadtam fel, hogy valaki csengetett. Ennek hatására kiesett a telefon a kezemből, le a földre és leesett róla a tok

-Remélem nem törik össze. Most nemrég vettem, nem akarok másikat, ha nem muszáj…-mondtam magamban mielőtt mit sem sejtve kimentem volna az ajtón.

Kendall szemszöge-

Amikor hazaértünk az volt az első, hogy Yumát beengedjem a lakásba…

-Yuma, malackám, hogy lehetsz ilyen? Végre lett volna egy jó lehetőségem, erre elkezded játszani magadat... Nem szoktál te ilyen lenni... Mi történt veled? Szerinted is különleges az a lány? -beszéltem hozzá, de szerintem értette, mert igenlően röfögött egyet. -Na jó, menj ki az udvarra én addig átnézem ezeket a papírokat. -zavartam el szegénykét magam mellől.

Egy csésze kávé kíséretében leültem a dolgozóasztalon lévő laptophoz, hogy legalább az új asszisztensről megtudjak valamit.

Bekapcsoltam gépemet, szép óvatosan kivettem a nagy köteg papírt a táskámból, kivettem a mappából, gondoltam az önéletrajz lesz az egyetlen dolog, amit meg fogok nézni…

Elkezdtem olvasni a papírt, de olyan szinten meglepődtem, hogy majdnem kiköptem a kávémat, de csak majdnem… Megláttam a munkára jelentkező lány képét. Ez az a lány, akivel szó szerint ütköztünk az utcán. Ha akkor kicsit jobban gondolkodok már régesrég tudnám, hogy ő lesz az új asszisztens, mivel említette, hogy most jött valami stúdióból, meg ahogy most látom, hogy Németországban született. Meg amikor összefutottunk akkor is mondta, hogy ő német. Gondolkozhattam volna korábban... De legalább tudom a nevét és az elérhetőségét.

-Hogy micsoda? Két utcányira lakik? Lehet el kellene látogatnom arra? Kíváncsi lennék, hogy mit szólna, ha becsengetnék hozzá, és bemutatkoznék. -mondtam Yumának, aki közben beosont a szobába. -Kismalacom, lehet mégse rontottad el a dolgokat, így legalább nagyobb lesz a meglepetés ereje. Én most el is megyek, te addig szépen itthon maradsz. És nehogy tönkre tegyél bármit is, mert akkor mérges leszek rád! -öleltem magamhoz kis jószágomat.

Mivel itt lakik nem messze tőlem, gondoltam, nem ülök kocsiba, hanem inkább sétálok, plusz nem lesz olyan feltűnő az embereknek. Menetközben folyamatosan azon gondolkoztam, hogy mondjam el neki, hogy amikor mondta, hogy valami stúdióból jön éppen, akkor az én stúdiómban volt és hogy ő lesz az új asszisztensem. Gondolkodás közben észre se vettem, hogy már a lakása kapujában állok. Lassan, óvatosan megnyomtam a csengőt. Furcsáltam, hogy nagy a csend. Egyszercsak, pár perc elteltével kinyílt az ajtó és kilépett Ő.

Isabella szemszöge-

Felhúztam gyorsan a cipőmet, és szép lassan kinyitottam az ajtót. Először még nem láttam ki áll a kapuban, de amint közelebb értem elcsodálkoztam. Az a srác állt a kapuban, aki rámöntötte a kávémat, és akinek még mindig nem tudom a nevét.

-Szia! Te, hogy-hogy itt? Vagy honnan tudod, hogy hol lakom? Mert amikor „találkoztunk” még a nevemet sem mondtam, nemhogy azt, hogy hol lakom. De ha már itt vagy az azt jelenti, hogy szeretnél valamit szóval nyugodtan gyere csak beljebb! -invitáltam be a házamba. Legalább addig sem unatkozom. Az arcán látszik, hogy valami izgalmasat akar mondani…

-Szia! Tudom, hogy nem mutatkoztunk be egymásnak, amit így meg is bántam, mert rájöttem, hogy ki vagy... -válaszát nem értettem míg el nem magyarázta a dolgokat. – Először is, szeretnék bemutatkozni, a nevem Kendall Schmidt.

-Isabella Kuhn. -fogtunk kezet egymással.

-Isabella, amikor szó szerint összefutottunk, elhagyta a szádat az a mondat, hogy egy stúdióból tartasz hazafelé, mert éppen akkor vitted be a papírjaidat. Nos, te akkor pont az én stúdiómban voltál. És én pont utánad voltam bent, és akkor hoztam el ezeket. -adta a kezembe a papírjaimat.

-Kérlek elmagyaráznád nekem Kendall, ugye, hogy mégis miről van szó? Mert nem teljesen tiszta ez az egész. -nem teljesen értettem mit szeretett volna mondani ezzel.

-Na szóval, ahova bevitted a papírokat, az a stúdió az enyém. A srác, Dustin, akivel beszéltél, bandatársam. Mi vagyunk a Heffron Drive. Emlékszel, Dustin mondta, hogy nincs bent a „főnök” mert szabadságon van? Akkor is rólam beszélt. Amikor elköszöntünk egymástól, azért siettem mert ő hívott, hogy menjek be a papírokért mert az új asszisztensem most nemrég volt bent. Az én asszisztensem leszel… Mostmár érthető a dolog? -kérdezte egy hatalmas mosollyal az arcán.