1.rész.: Búcsúzkodás és utazás

Sziasztok! Gondoltam, elkezek írni egy történetet, amit meg is szeretnék osztani veletek! :) Remélem olvasni is fogjátok és tetszeni is fog, és nem csak magamnak írom.
Tudom, ma már, mióta felbomlott a Big Time Rush, egyre kevesebb fanfiction íródik, meg egyre kevesebbet olvastok, de ez egy olyan történet lesz, amit azok is nyugodtan olvashatnak, akik sose voltak túlzottan oda a bandáért. Ez nem kimondottan róluk szól, de ezt majd a történetből úgyis megtudjátok! :)
Jó olvasást mindenkinek!!! :)

Isabella szemszöge-

A nevem Isabella, 21 éves vagyok és eddig Karlsruhéban éltem a szüleimmel. Mindenem megvolt, család, barátok, munka, szerelem. Volt egy kétéves kapcsolatom a barátommal Alexszel, aminek két hónapja lett vége. Megláttam őt az ősellenségemmel csókolózni egy általam szervezett buliban... Ekkor lett elegem, úgy döntöttem itthagyok mindent és mindenkit, elköltözök Amerikába szerencsét próbálni. Úgyis láttam egy két nagyon jó álláslehetőséget, ami pont hozzám illik... Szerencsére lakást is találtam Los Angelesben, nem túl nagy, az ára elfogadható, szóval nekem pont megfelel.

-Kicsim, gyere már le, itt van a nagynénéd! -szólt nekem édesanyám a nappaliból.

-Máris megyek, csak egy perc! -muszáj volt lemennem, akármennyire is nem szerettem volna. Normál esetben rávágtam volna, hogy hagyjanak mert fáj a fejem vagy valami hasonló, de most erőt vettem magamon és mentem. Legalább el tudok tőle is köszönni.

-Isabella, kicsim, olyan rég láttalak, milyen szép fiatal hölgy lettél -ölelt magához amilyen szorosan csak tudott. Mondjuk én meg viszonoztam is mert nagyon szeretem őt. Szóval egy jó 10 percig csak álltunk a hatalmas szoba közepén.

-Te hogy hogy itt? -tettem fel neki a kérdést, de nem pont azt a választ kaptam, amit vártam.

-Gondoltam, elbúcsúzok a kedvenc unokahúgomtól, meg mondani szerettem volna neked valamit… - egy kicsit furán néztem rá, anya és apa meg csak mosolyogtak. Szerintem tudják miről lehet szó.- Mivel tudom, hogy elutazol Amerikába így beszéltem egyik ottani barátnőm fiával, azt mondta ha bármiben segítség kell, őt nyugodtan hívhatod, nagyon szívesen a segítségedre lesz… Tessék, itt van ezen a papíron a neve és az elérhetősége -nyújtott át nekem egy kis papírt, amin egy név és telefonszám volt.

-Nagyon szépen köszönöm, legalább lesz valaki akire számíthatok, hiszen még úgyse ismerek ott senkit. -gyorsan el is raktam a kis cetlit a zsebembe, anélkül, hogy megnéztem volna.

~2 nap múlva

Eljött a nap, amit eddig izgatottam vártam. Az utazásom napja. Az új életem kezdetének napja. Nagy izgalommal és siettséggel rakom bele az utolsó pólókat hatalmas nagy bőröndömbe. Megpróbáltam csak a legfontosabb dolgokat elrakni, hiszen új lakóhelyemen bőven lesz lehetőségem megvenni mindent, de még így is két bőrönd teli lett. Két óra múlva indul a gépem, és eléggé messze lakunk a reptértől, ideje volt búcsút venni szeretett otthonomtól. Még egyszer utoljára körbejártam mindent, hisz egy jódarabig úgysem jövök haza, el akarom felejteni mindazt a rosszat ami velem történt, majd csak azután.

Küzködve néztem végig a tájon. 21 év után itthagyok mindent és egy teljesen új helyre költözöm, egyedül… Jól átgondoltam én ezt? Nem vagyok benne biztos, de mostmár mindegy, akkor így tűnt a leghelyesebbnek, reméljük minden jól fog elsülni…

Észre se vettem, hogy megérkeztünk, csak akkor amikor apa kinyitotta a csomagtartót, hogy elkezdje kiszedegetni csomagjaimat.

-Máris itt vagyunk? -kérdeztem tőlük. Eddig mindig hosszabbnak tűnt az út…

-Mint látod igen. Amikor megálltunk, anyád egy jó párszor szólt is neked, de te nem vetted észre, nagyon elgondolkoztál valamin, vagy Szép lassan levittük apa segítségével a cuccaimat az autóhoz és máris útnak indultunk. Könnyeimmel valakin…

Hosszas búcsúzkodásunk után, könnyeimmel küzködve felszálltam a gépre. Ezennel kezdetét vette új életem.