5.rész: Második esély

Sziasztok! És végre megírtam a következő részt! Remélem már vártátok!! Nagyon szépen köszönöm a kommenteket az előző részhez! <3 Nagyon jól estek! :))) Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket!! Jó olvasást! :)

Isabella szemszöge-

Amint hazaértem, levettem a kávétól ázott felsőm. Gondoltam, nem ártana egy jó kis zuhany, főleg úgy, ha az ember ragad a kávétól. Közben folyamatosan azon gondolkoztam, hogy is hívhatják a srácot. Nem emlékszem, mikor mondta a nevét, ha egyáltalán mondta. De szerintem én sem mutatkoztam be neki.

-Gratulálok, ezt a lehetőséget is elszalasztottad, igazán büszke lehetsz magadra. Pedig ez egy igazán jó lehetőség lett volna… De hátha legközelebb is arra jár majd ő is…-gondoltam magamban. Bő másfél óra alatt le is tusoltam meg fel is öltöztem. Nem siettem el a dolgot.

A kanapén ülve, tv nézés közben majdnem elaludtam. Arra riadtam fel, hogy valaki csengetett. Ennek hatására kiesett a telefon a kezemből, le a földre és leesett róla a tok

-Remélem nem törik össze. Most nemrég vettem, nem akarok másikat, ha nem muszáj…-mondtam magamban mielőtt mit sem sejtve kimentem volna az ajtón.

Kendall szemszöge-

Amikor hazaértünk az volt az első, hogy Yumát beengedjem a lakásba…

-Yuma, malackám, hogy lehetsz ilyen? Végre lett volna egy jó lehetőségem, erre elkezded játszani magadat... Nem szoktál te ilyen lenni... Mi történt veled? Szerinted is különleges az a lány? -beszéltem hozzá, de szerintem értette, mert igenlően röfögött egyet. -Na jó, menj ki az udvarra én addig átnézem ezeket a papírokat. -zavartam el szegénykét magam mellől.

Egy csésze kávé kíséretében leültem a dolgozóasztalon lévő laptophoz, hogy legalább az új asszisztensről megtudjak valamit.

Bekapcsoltam gépemet, szép óvatosan kivettem a nagy köteg papírt a táskámból, kivettem a mappából, gondoltam az önéletrajz lesz az egyetlen dolog, amit meg fogok nézni…

Elkezdtem olvasni a papírt, de olyan szinten meglepődtem, hogy majdnem kiköptem a kávémat, de csak majdnem… Megláttam a munkára jelentkező lány képét. Ez az a lány, akivel szó szerint ütköztünk az utcán. Ha akkor kicsit jobban gondolkodok már régesrég tudnám, hogy ő lesz az új asszisztens, mivel említette, hogy most jött valami stúdióból, meg ahogy most látom, hogy Németországban született. Meg amikor összefutottunk akkor is mondta, hogy ő német. Gondolkozhattam volna korábban... De legalább tudom a nevét és az elérhetőségét.

-Hogy micsoda? Két utcányira lakik? Lehet el kellene látogatnom arra? Kíváncsi lennék, hogy mit szólna, ha becsengetnék hozzá, és bemutatkoznék. -mondtam Yumának, aki közben beosont a szobába. -Kismalacom, lehet mégse rontottad el a dolgokat, így legalább nagyobb lesz a meglepetés ereje. Én most el is megyek, te addig szépen itthon maradsz. És nehogy tönkre tegyél bármit is, mert akkor mérges leszek rád! -öleltem magamhoz kis jószágomat.

Mivel itt lakik nem messze tőlem, gondoltam, nem ülök kocsiba, hanem inkább sétálok, plusz nem lesz olyan feltűnő az embereknek. Menetközben folyamatosan azon gondolkoztam, hogy mondjam el neki, hogy amikor mondta, hogy valami stúdióból jön éppen, akkor az én stúdiómban volt és hogy ő lesz az új asszisztensem. Gondolkodás közben észre se vettem, hogy már a lakása kapujában állok. Lassan, óvatosan megnyomtam a csengőt. Furcsáltam, hogy nagy a csend. Egyszercsak, pár perc elteltével kinyílt az ajtó és kilépett Ő.

Isabella szemszöge-

Felhúztam gyorsan a cipőmet, és szép lassan kinyitottam az ajtót. Először még nem láttam ki áll a kapuban, de amint közelebb értem elcsodálkoztam. Az a srác állt a kapuban, aki rámöntötte a kávémat, és akinek még mindig nem tudom a nevét.

-Szia! Te, hogy-hogy itt? Vagy honnan tudod, hogy hol lakom? Mert amikor „találkoztunk” még a nevemet sem mondtam, nemhogy azt, hogy hol lakom. De ha már itt vagy az azt jelenti, hogy szeretnél valamit szóval nyugodtan gyere csak beljebb! -invitáltam be a házamba. Legalább addig sem unatkozom. Az arcán látszik, hogy valami izgalmasat akar mondani…

-Szia! Tudom, hogy nem mutatkoztunk be egymásnak, amit így meg is bántam, mert rájöttem, hogy ki vagy... -válaszát nem értettem míg el nem magyarázta a dolgokat. – Először is, szeretnék bemutatkozni, a nevem Kendall Schmidt.

-Isabella Kuhn. -fogtunk kezet egymással.

-Isabella, amikor szó szerint összefutottunk, elhagyta a szádat az a mondat, hogy egy stúdióból tartasz hazafelé, mert éppen akkor vitted be a papírjaidat. Nos, te akkor pont az én stúdiómban voltál. És én pont utánad voltam bent, és akkor hoztam el ezeket. -adta a kezembe a papírjaimat.

-Kérlek elmagyaráznád nekem Kendall, ugye, hogy mégis miről van szó? Mert nem teljesen tiszta ez az egész. -nem teljesen értettem mit szeretett volna mondani ezzel.

-Na szóval, ahova bevitted a papírokat, az a stúdió az enyém. A srác, Dustin, akivel beszéltél, bandatársam. Mi vagyunk a Heffron Drive. Emlékszel, Dustin mondta, hogy nincs bent a „főnök” mert szabadságon van? Akkor is rólam beszélt. Amikor elköszöntünk egymástól, azért siettem mert ő hívott, hogy menjek be a papírokért mert az új asszisztensem most nemrég volt bent. Az én asszisztensem leszel… Mostmár érthető a dolog? -kérdezte egy hatalmas mosollyal az arcán.

4.rész: Elszalasztott alkalom

Sziasztok! És már is itt a következő rész! Gondoltam, ha már ilyen sokan olvastátok akkor meg is írom a következőt! Köszönöm szépen CoverGirlRushernek, hogy megemlített a blogjában, nagyon jól esett <3
Lehet kicsit rövidke lett, de igyekszem majd hosszabbakat írni! :* jó olvasást :)

Isabella szemszöge-

-Odafigyelhettél volna jobban is… -kezdtem volna mondandómat, amíg fel nem néztem a srácra. Lehet mégiscsak szeret a sors. Vagy csak kárpótolni akar egy picit az eddig történtek miatt… Isabella, hagyd abba, ne képzeld túl a dolgokat—gondoltam magamban. -Mostmár mindegy, nincs semmi gond.

-Kifizetem a tisztítást vagy kapsz egy újat, valamit kitalálok! -mentegetőzött még mindig szegény. Annyira cuki, és olyan szép szemei vannak. Nem is tudnék rá haragudni…

-Hagyjad csak, nem számít. Nem ezen az egy felsőn múlik… Úgyis most költöztem ide, fel kell frissítenem a ruhatáram…

-De biztos? Ha nem haragszol meg akkor én megyek, sietnem kell! kaptam egy ölelést tőle és máris rohant a malacával a kezében.

És nem kérdeztem meg a nevét, hogy lehetett ennyi eszem! De ő is elfelejtette, vagy csak a nagy rohanásba azt hitte bemutatkozott. Azt megemlítette, hogy elég sűrűn jár erre a környékre, szóval lehet én is ezt fogom tenni. Hátha megint összefutunk… Csak nem éppen így, hogy megint leönt a kávémmal.

Kendall szemszöge-

Próbáltam mentegetőzni szerencsétlen lánynak, én már mindent kipróbáltam, hogy kifizetem a tisztítást, vagy hogy veszek neki helyette újat. Egyiket se akarta elfogadni. Vagy ennyire erkölcsös, hogy nem fogad el egy idegentől semmit, vagy fogalma sincs róla, hogy ki vagyok. De szerintem inkább az első, mert az ilyen fiatal és csinos lányok szokták tudni kicsoda vagyok.

Sajnos még hazakísérni se tudtam, mert jött egy üzenet Dustintól, hogy menjek be a stúdióba. Menet közben gondolkoztam el, hogy hogyan is hívhatják, de akkor jutott eszembe, hogy meg se kérdeztem a nevét meg én sem mutatkoztam be neki.

-Hogy lehetsz ennyire szerencsétlen? Itt volt előtted a lány, fiatal is, csinos is, legalább a nevét megkérdezhetted volna. Ha már semmit sem fogadott el tőled, biztos nem az a fajta, aki csak a hírnévre megy… -ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejembe folyamatosan…

-Mi volt az a fontos dolog, ami miatt be kellett rángatni a szabadnapomon a munkahelyemre? Jobb dolgom is lett volna… -kérdeztem. Próbáltam olyan hangsúllyal, hogy úgy tűnjön, mintha számon akartam volna kérni, de nem sikerült, mert elnevettem magam.

-Ennyire fontos ember lettél Kendall Schmidt? -kérdésre kérdéssel válaszolt. -És egyébként igen. Csak szólni akartam, hogy ma volt bent az új asszisztens nemrég, behozta a papírokat. Gondoltam meg szeretnéd nézni. Úgy egyeztünk meg, hogy júliusban kezd, még te mondtad…

-Haza is viszem őket, és majd átnézem. De szerintem minden rendben lesz. Meg ha már te is mondtad, hogy mindenben megegyeztetek, akkor nem lesz gond. -fogtam és a nagy adag papírt, amit Dustin odaadott, mit sem sejtve beleraktam a táskámba…

3.rész: A nagy találkozás

Sziasztok! És már itt is a következő rész, remélem sokatok örömére! Köszönöm a kommentet CoverGirlRusher-nek, jól esik a pozitív visszajelzés! De remélem azért nem csak ő van ilyen véleménnyel a blogról. Kicsit örülnék neki ha többen is hagynátok valami jelet magatok után, legalább tudnám kinek mennyire tetszik a történet! <3
Jó olvasást!!! :)

Isabella szemszöge-

~pár nappal később

A munkámat a stúdióban, ahol dolgozni fogok asszisztensként, csak a következő hónapban fogom megkezdeni, de már most be kell vinnem papírokat.

 Kezdem megszokni az itteni életet, és már eltévedni se tévedek el a környéken. De még mindig nem ismerek sok embert. Igazából csak a szomszédokat nagyjából. Nagyon rendes emberek, bármiben a segítségemre vannak.

Miután felöltöztem, kezembe fogtam a papírokat, bezártam az ajtót és elindultam.

-Kellene egy kutyus -sóhajtottam egy nagyot. Otthon Németországban anyáéknak volt egy németjuhászuk, amit nagyon szerettem. Ha mentem valahova, akárcsak 10 percre, legalább egy félórába telt mire elköszöntem tőle. Hiányzik. Lehet ez lesz a következő tervem, szerezni egy kutyát.

A stúdióban nagyon rendesek, bár a főnökömmel, akinek az asszisztense leszek, nem találkoztam, mert állítólag szabadságon van. Sebaj, legalább gyorsabban végeztem. Hazafelé menet bementem a kávézóba és elvitelre kértem egy jegeskávét. Kell valami, ami felébreszt. Imádom ezt a helyet, barátságosak az eladók, és nem kell órák hosszát várnom.

10 perccel már az utcán sétálás közben kortyolgattam a jeges csodát. Közben láttam velem szembe jönni egy srácot, aki a törpemalacát sétáltatta. Annyira édes a kicsi! Próbálja megviccelni a gazdáját, ide oda rohangál, meg próbál, elszökni előle. Mondjuk a gazdija is elég helyes!

-Annyira helyes az a srác! Bárcsak legalább a nevét tudnám! Sokkal jobban néz ki, mint Alex… Most komolyan bejön nekem egy olyan srác, akit még soha az életben nem láttam, és lehet ez volt az első és az utolsó alkalom is, hogy láthattam? -ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, mikor hirtelen valami hideget éreztem lefolyni a pólómon. Valaki kilökte a kávémat. Valaki, aki magasabb nálam, mert nem látom az arcát, csupán a mellkasáig érek neki.

-Jajj, bocsi, nagyon sajnálom! Eskü kifizetem, ne haragudj meg rám! Csak a malacom, Yuma, elég izgága, és nem bírtam megtartani, össze vissza szaladgál. Nem tudom mi lett vele, ez nem jellemző rá, nem szokott ilyen lenni. -kezdett el magyarázkodni a srác, aki nekemjött. El sem hiszem, ő az a srác. Lehet nem volt olyan rossz ötlet ez a költözés…

Kendall szemszöge-

Éppen sétáltattam a malacomat az utcán, már igazán ráfért egy kis mozgás. Meg nekem is egy kis kikapcsolódás. Attól, hogy szabadságon vagyok, még rengeteg a feladatom…

Telefonon intéztem ügyeimet, de lehet nem volt a legjobb ötlet. Alig bírtam lefogni Yumát, pedig nem nagy jószág. Össze vissza rohangált, a lábam közé bujkált. Egyik pillanatról a másikra azt vettem észre, hogy nekimentem annak a lánynak, aki pár perce még velem szemben sétált. Ráöntöttem a kávéját a papírjaira. Nagyon szerencsétlen vagyok…

-Jajj, bocsi, nagyon sajnálom! Eskü kifizetem, ne haragudj meg rám! Csak a malacom, Yuma, elég izgága, és nem bírtam megtartani, össze vissza szaladgál. Nem tudom mi lett vele, ez nem jellemző rá, nem szokott ilyen lenni. kezdtem bele magyarázkodásomba, hiszen nem hagyhatom, hogy egy ilyen csinos lány haragudjon rám. Főleg akkor ha rajongó vagy újságíró…

2.rész: Megérkezés az új otthonba

Sziasztok! Máris itt a következő rész, remélem vártátok már. Köszönöm a megtekintéseket és a kommentet CoverGirlRusher-nek! Jó olvasást mindenkinek! :) <3

Kendall szemszöge-

A nevem Kendall Schmidt. Igen, az a Kendall. Valaha a Big Time Rush nevű popbanda oszlopos tagja voltam, de sajnos pár évvel ezelőtt feloszlottunk. Már nem volt akkora az érdeklődés a zenénk iránt, meg már nem is hozzánk illett az a stílus. Nem voltunk már alig 20 éves fiatalok, akik tinilányok ezreinek énekeltek. Elszállt felettünk az idő. Azóta is legjobb barátok vagyunk a srácokkal, de már mindenki a saját útját járja. Ennek ellenére még van néhány őrült rajongó, aki a mai napig a BTR nagy visszatérést várja… Nem értik meg, hogy ebből már nem lesz semmi… Ott van Carlos és Alexa, családot alapítottak, született egy csodálatos gyermekük, James és Logan, akik szólókarrierbe kezdtek, Carlossal volt néhány közös szereplésem, és itt vagyok én, saját bandám van, a Heffron Drive, és alapítottam egy stúdiót. Rengeteg a munka vele, de szeretem csinálni és meg is látszik az eredménye. Volt egy idő amikor a világot jártuk a bandával, de mostanában egyre kevesebb a felkérés. Igazából nem is bánom, szeretnék egy kicsit átlagos életet élni. Mondjuk ez az én múltammal nem teljesen fog menni, mert mindig lesz valaki, aki emlékezni fog rám és arra, hogy milyen karrierem volt….

Isabella szemszöge-

El sem hiszem, hogy már csak órák kérdése és megérkezem új otthonomba. Vegyes érzések kavarognak bennem. Egyrészt örülök, mert hátrahagyhatom azokat a dolgokat és személyeket, amik mostanában megkeserítették a mindennapjaimat, kipróbálhatom milyen az élet a világ másik felén, másrészt kicsit ideges vagy inkább szomorú vagyok, hiszen furcsa volt elmenni anyáéktól, meg nem tudom mit fogok kezdeni egyedül, mert nem ismerek senkit. Várjunk csak, a papír amit a nagynéném adott a névvel és az elérhetőséggel. Ő majd biztosan segít nekem új embereket megismerni, meg kíváncsi vagyok nagynéném kit talált nekem. Amikor elköszönt tőlem, fülembe súgta, reméli, hogy meg fogom kedvelni a srácot mert szerinte nagyon is összeillenék. Lehet igaza van, mert ő már akkor se kedvelte Alexet, amikor megismertem, azt mondta rá, hogy fura, meg nem bízik ő benne. Pedig akkor még igazán boldognak tűntünk.

-Hol lehet? – mindenhol megnéztem. Pedig a zsebembe tettem. A következő, amit megnéztem, az a táskám volt. Annak is átnéztem minden zsebét, rekeszét és semmi. A tárcámban sem találtam. -Pedig most nagyon jól jöttél volna. Lehet írni kellene nagynénémnek, hogy legyen olyan szíves és küldje el újra? De akkor meg meggyanúsít azzal, hogy kidobtam mit sem törődve a tanácsaival. Azt meg nem szeretném. Majd csak lesz valahogy. Annak meg, hogy valamilyen véletlen folytán összefussak vele Los Angeles utcáin, nagyon kicsi az esélye…-gondoltam magamban.

Gondolatmenetemet nem tudtam befejezni mert elaludtam és arra keltem, hogy a hangosbemondó felszólít minket utasokat arra, hogy csatoljuk be öveinket mert hamarosan leszállunk.

-Ilyen hamar? Azt hittem hosszabb az út, vagy ennyit aludtam volna? -most is úgy jártam, mint amikor otthon, Németországban mentünk a reptérre. De legalább megérkeztünk és kezdetét veheti új életem.

Miután már nálam voltak csomagjaim, hívtam egy taxit, hogy könnyen el tudjak jutni lakásomig. Szegény taxis először kicsit nézett rám, mert megszokásból németül kezdtem el beszélni neki, és utána jöttem rá, hogy angolul kellett volna inkább. Meg is van az első dolog, amihez hozzá kell szoknom itt, német helyett ha lehet angolul kellene beszélni. Ez olyan mint nálunk otthon a magyar nyelv, páran értik és beszélik is, de nem túl sokan.

Fél órát utaztam taxival, ami közben megcsodáltam a tájat. Rengeteg dolgot láttam és minden annyira tetszik. Akkora a nyüzsgés a városban, mindenki megy valahova, nem csak egyhelyben ácsorognak, mint az emberek nagytöbbsége itt nálunk.

-Látom nagyon tetszik a város, mindent nagyon megnézel, még az embereket is -szólt oda kedvesen a sofőr.

-Igen, most jöttem egy német kisvárosból, ami ennek a helynek teljesen ellentéte. Ott nem ilyenek sem az emberek, sem az épületek. De pont ezért jöttem ide. Hogy felejtsek meg hogy új helyeket és embereket ismerhessek meg -válaszoltam neki. Nagyon rendes volt. Nem használta ki, hogy nem ismerek itt semmit, amikor kirakott a lakásomnál, sok szerencsét kívánt.

-Üdv új otthonom! -nyitottam ki a lakás ajtaját. Két emelet van, felül van két hálószoba és egy fürdőszoba, lent, konyha, nappali, meg egy kis szoba, amit én dolgozószobaként fogok használni. A nappaliból egy ajtó nyílt az udvarra. Hatalmasnak nem mondható de attól még elég nagy zöld terület. Az előző tulaj azt mondta akart ide egy medencét építeni, de nem volt rá ideje. Lehet, majd befejezem egyszer a tervét.

Miután körbejártam mindent csodás új otthonomban, úgy gondoltam, el kellene menni és körbenézni, meg bevásárolni, és amint hazaértem valami ebédet készíteni, vagy elmenni egy gyorsétterembe megenni valamit. Így hát fogtam magam, és elindultam megkeresni a legközelebbi gyorséttermet.

1.rész.: Búcsúzkodás és utazás

Sziasztok! Gondoltam, elkezek írni egy történetet, amit meg is szeretnék osztani veletek! :) Remélem olvasni is fogjátok és tetszeni is fog, és nem csak magamnak írom.
Tudom, ma már, mióta felbomlott a Big Time Rush, egyre kevesebb fanfiction íródik, meg egyre kevesebbet olvastok, de ez egy olyan történet lesz, amit azok is nyugodtan olvashatnak, akik sose voltak túlzottan oda a bandáért. Ez nem kimondottan róluk szól, de ezt majd a történetből úgyis megtudjátok! :)
Jó olvasást mindenkinek!!! :)

Isabella szemszöge-

A nevem Isabella, 21 éves vagyok és eddig Karlsruhéban éltem a szüleimmel. Mindenem megvolt, család, barátok, munka, szerelem. Volt egy kétéves kapcsolatom a barátommal Alexszel, aminek két hónapja lett vége. Megláttam őt az ősellenségemmel csókolózni egy általam szervezett buliban... Ekkor lett elegem, úgy döntöttem itthagyok mindent és mindenkit, elköltözök Amerikába szerencsét próbálni. Úgyis láttam egy két nagyon jó álláslehetőséget, ami pont hozzám illik... Szerencsére lakást is találtam Los Angelesben, nem túl nagy, az ára elfogadható, szóval nekem pont megfelel.

-Kicsim, gyere már le, itt van a nagynénéd! -szólt nekem édesanyám a nappaliból.

-Máris megyek, csak egy perc! -muszáj volt lemennem, akármennyire is nem szerettem volna. Normál esetben rávágtam volna, hogy hagyjanak mert fáj a fejem vagy valami hasonló, de most erőt vettem magamon és mentem. Legalább el tudok tőle is köszönni.

-Isabella, kicsim, olyan rég láttalak, milyen szép fiatal hölgy lettél -ölelt magához amilyen szorosan csak tudott. Mondjuk én meg viszonoztam is mert nagyon szeretem őt. Szóval egy jó 10 percig csak álltunk a hatalmas szoba közepén.

-Te hogy hogy itt? -tettem fel neki a kérdést, de nem pont azt a választ kaptam, amit vártam.

-Gondoltam, elbúcsúzok a kedvenc unokahúgomtól, meg mondani szerettem volna neked valamit… - egy kicsit furán néztem rá, anya és apa meg csak mosolyogtak. Szerintem tudják miről lehet szó.- Mivel tudom, hogy elutazol Amerikába így beszéltem egyik ottani barátnőm fiával, azt mondta ha bármiben segítség kell, őt nyugodtan hívhatod, nagyon szívesen a segítségedre lesz… Tessék, itt van ezen a papíron a neve és az elérhetősége -nyújtott át nekem egy kis papírt, amin egy név és telefonszám volt.

-Nagyon szépen köszönöm, legalább lesz valaki akire számíthatok, hiszen még úgyse ismerek ott senkit. -gyorsan el is raktam a kis cetlit a zsebembe, anélkül, hogy megnéztem volna.

~2 nap múlva

Eljött a nap, amit eddig izgatottam vártam. Az utazásom napja. Az új életem kezdetének napja. Nagy izgalommal és siettséggel rakom bele az utolsó pólókat hatalmas nagy bőröndömbe. Megpróbáltam csak a legfontosabb dolgokat elrakni, hiszen új lakóhelyemen bőven lesz lehetőségem megvenni mindent, de még így is két bőrönd teli lett. Két óra múlva indul a gépem, és eléggé messze lakunk a reptértől, ideje volt búcsút venni szeretett otthonomtól. Még egyszer utoljára körbejártam mindent, hisz egy jódarabig úgysem jövök haza, el akarom felejteni mindazt a rosszat ami velem történt, majd csak azután.

Küzködve néztem végig a tájon. 21 év után itthagyok mindent és egy teljesen új helyre költözöm, egyedül… Jól átgondoltam én ezt? Nem vagyok benne biztos, de mostmár mindegy, akkor így tűnt a leghelyesebbnek, reméljük minden jól fog elsülni…

Észre se vettem, hogy megérkeztünk, csak akkor amikor apa kinyitotta a csomagtartót, hogy elkezdje kiszedegetni csomagjaimat.

-Máris itt vagyunk? -kérdeztem tőlük. Eddig mindig hosszabbnak tűnt az út…

-Mint látod igen. Amikor megálltunk, anyád egy jó párszor szólt is neked, de te nem vetted észre, nagyon elgondolkoztál valamin, vagy Szép lassan levittük apa segítségével a cuccaimat az autóhoz és máris útnak indultunk. Könnyeimmel valakin…

Hosszas búcsúzkodásunk után, könnyeimmel küzködve felszálltam a gépre. Ezennel kezdetét vette új életem.